Story Chat Links


2010. szeptember 10., péntek

Sziasztok!
Egy kicsit megváltoztattam az oldalt, meg magamban a történetet is, de szerencsére ez nektek nem fog szemet szúrni, legalábbis remélem. Azt hiszem, hogy ez a fejléc kicsit jobb lett, mint az előző, de igazából a ti véleményetek számít! A folytatásról pedig annyit tudok mondani, hogy íródik, és ha nem nyom el az álom, akkor még ma este meg fog születni, de ezt nem ígérhetem száz százalékosra. A lényeg, hogy próbálom a hétvége alatt feltenni valamikor.
A suli sajnos leköt, mint mindenkit. Órákat kell ott bambulnom, és tűrnöm, ahogy elszaladnak mellettem a drága percek, de nincs mit tenni. A szabadidőm konkrétan egyik napról a másikra semmisült meg, de nem vagyok az a feladós fajta! Az egyik barátnőmmel még óra közben is a saját kis történeteinket írogatjuk, tehát nem kell félni attól, hogy valaha abbahagynám! Egyébként a barátnőm is nagyon jó sztorikat ír, és az ízlésünk is nagyon megegyező (Damon♥), tehát amint publikálja az első fejezetét, kirakom nektek a linket! Na, ennyit a reklámról!

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem szó szerint felkavart ez a Season 2 Episode 1. Hát, hogy is mondjam, a Team Damon tagjaival nem lehetne éppen madarat fogatni. Kevin Williamsonnak pedig üzenem, hogy egy nagyon szívtelen lélek és nem szeretem. Hogy bánthatja ennyit Damont? Oké, én egy dög vagyok és szadista is, de azért Őnagysága még rajtam is túl képes tenni! Néztem, néztem és néztem, majd miután Caroline keze nem kapálózott tovább, felordítottam, hogy "Hé, bassza meg! Ne már! Mi a szar ez?" - persze nem a szó szoros értelmében kell venni a szavakat. Izgalmas és mozgalmas évad elé nézünk, de úgy érzem, hogy az én apró (kőből készült) szivecském is darabokra fog szakadni. Hát, ez van. Ezt kell szeretni!

Most pedig szerintem megyek vissza írni, hogy minél előbb tudjak valami folytatás szerűséget publikálni. Félmunkát pedig nem szívesen adok ki a kezeim közül, szóval sok-sok meló van még ezzel!
Puszi, és kitartás!

Vic.

0 comments




Üdvözöllek a THE VAMPIRE DIARIES II. - ThE WARS OF THE ROSES fanfiction oldalon. A történetet a Vámpírnaplók sorozat ihlette. A képek és sablon SAJÁT, innen fogva nem szeretném máshol viszont látni bármelyiket is! Ha bármi kérdésed, kérésed van, nyugodtan írj nekem a chatbe! Továbbá a blogger profilom megtekintéséhez kattints ide!


A következő fejezetből: Roseanne-t rajtakapja valaki, amint épp kicsempészné a szállóból a könyveket. A háza reggelre a régi fényében pompázik, és egy apró ajándékot is talál ott. Ami pedig Masont illeti, a hangulat kezd fagyossá válni. Továbbá feltűnik több rég nem látott ismerős, ami meglehetősen felborítja az eddigi rövidtávú terveket...

A designért hatalmas köszönet illeti Euphoriát!