
2011. április 9., szombat
Sziasztok Drágaságaim!
Először leszögezném, amit tudnotok kell feltétlen: Nagyon-nagyon szeretlek titeket, akik kitartottatok mellettem minden írói válságban, és mindenhol, történt bármi is. Tudom, hogy lusta vagyok, nagyon ritkán frissítek, és akkor sem hozom mindig a kellő színvonalat. Minden okotok megvan, hogy utáljatok, de ti legtöbbször mégsem teszitek. Ezért is kötelességemnek érzem, hogy tájékoztassalak titeket a jelenlegi helyzetemről.
1. Matek kisérettségi - ez nálam egyenlő a halállal. Matekból olyan s-ggh-lye vagyok, hogy még egy ilyet aztán keresni kell. Beígérte a tanár, hogy ha valakinek egyes lesz, az ezermillió százalék, hogy megbukik, hiába vannak akármilyen jegyei. Tehát a fele életemet a matekpéldák kötik le, higgyétek el, nem valami izgalmas dolog.
2. Végre megtaláltam, hogy miben vagyok jó, vagy ha úgy tetszik, kiemelkedő. Ez pedig nem más, mint az éneklés. Fejembe vettem, hogy két év múlva be szeretnék jutni valamelyik zeneművészeti egyetemre, és ehhez bizony nagyon keményen kell dolgoznom a hangomon az elkövetkezendő időszakban. Szolfézs órák, ének leckék... tudjátok hogy van ez.
3. Kresz, azt hiszem ennél többet nem is kell mondanom. Még most le kéne tennem a jogsit, és ez is húzza az időmet.
Egy biztos, május elseje után annyi szabadidőm lesz, hogy bele is fogok fulladni. Nos, akkor tudok fejezetet hozni. Ha akarjátok, körbeküldök egy mailt, hogy mikor pontosan. Ez volt a jó része a mai bejegyzésnek, most rossz.
Hát igen, a főhősnőm és a modell, aki tudtán kívül az arcát adta ahhoz, hogy el tudjátok képzelni az én Roseanne Fell-em. Néhány napja vagy hete, ki tudja már, megkérdezte valaki, hogy mi a becses neve. Én pedig megadtam. Most mondhatjátok, hogy hülye vagyok, de én úgy hittem, hogy ez korrekt. Mint kiderült nem, hiszen jó három hónap után megláttam valahol máshol. Nem tudom, hogy nála volt-e előbb fent, vagy nekem, és őszintén mondom, nem is érdekel. Nem fogok elkezdeni balhézni, akinek nem inge, ne vegye magára. Ha tudja az illető, hogy utánam volt, akkor leszedi. Elkezdheti, hogy ő nem látta nálam, meg ilyenek, de az persze őt minősíti. Nem fogok sértegetésig meg ilyenekig fajuló vitákba menni, mert az pedig engem is minősítene. Persze nincs annyi szép lány, ahány kéne ennek a blogger társadalomnak, csak furcsa, hogy az után találom meg, miután kiadtam a főhősnőm nevét. Ennyit erről! Mindenesetre a bizalom megingott. Szóval az elkövetkezendő hetekben le fogom zárni a blogom. Nem mondom, hogy végérvényesen, de nyárig biztosan. Nem tudom, hogy pontosan mikor fog jönni a következő részem, de biztos, hogy lezárt állapotban is rakok majd fel néhány részt. Sajnos máshol is találtam árulkodó nyomokat, de azokat már nem is említem meg, hiszen semmi értelme.
Szóval szeretném kérni azt, aki szeretné tovább olvasni a történetet, hogy megjegyzésben vagy e-mailben a victoriousff@gmail.com-ra írja le a blogger felhasználónevét és az e-mail címét, hogy el tudjam küldeni a meghívót neki a blogra. Örülnék egy-két olyan mondatnak is ezek mellé, hogy mióta olvassa a blogot, meg ilyesmik. Ha összegyűlik a kellő jelentkező, folytatom.
További szép napot/estét mindenkinek!
Vic voltam
7 comments