Remélem tetszett a fejezet mindenkinek, aki olvasta. Igaz, hogy visszajelzést csak hármat kaptam, de ugyebár, aki a kicsit nem becsüli.... Örülök annak, hogy legalább hárman kommentálták a dolgokat. Valószínűleg még most sokan nem is találtatok vissza az oldalra, de remélem, hogy ez idővel majd megváltozik. Az igazság az, hogy ami az írást illeti, eléggé megtáltosodtam, így egy kis ihletmorzsa után úgy döntöttem, hogy megnyitnám a régi blogoldalamat. Nem tudom, hogy mennyien olvastátok a másik történetemet, ami egy úgymond eléggé eltérő ettől. A címe: The real american dream. A negyedik fejezet után hagytam abba, mert nem volt ihletem, és mikor már lett volna, az olvasóim száma igencsak megcsappant. Tehát, most megráztam magam, és írnám tovább, mert egyszerűen nem hagyhatom, hogy egy olyan alapsztori befejezetlen maradjon - főleg, hogy az én fejemből pattant ki egykoron -. Annyira volnék kíváncsi, hogy innen lenne-e valaki, aki olvasná-e tovább. Nem tudom, hány ember volt, aki mindkettőt olvasta. Mindenesetre az oldal szerintem ismét ki fog nyitni, és akkor megtaláljátok a Links menüben. Az se csüggedjen, aki még sosem hallott róla, ha érdekli a téma, nincs még sok pótolnivalója! 

Szóval összefoglalva még egyszer, röviden: Megnyitom a másik sztorimat, és csak arról érdeklődnék, hogy kíváncsi volna-e valaki rá. Ha igen, akkor chatben, kommentben, akárhol adjatok le füstjelzéseket, és - mivel az oldala most le van zárva- ezért, ha valaki időközben el szeretné olvasni a meglévő fejezeteket, elküldöm neki mailben. Szóval elérhetőséget is adhattok! 

Köszönöm a figyelmet!