
2010. szeptember 20., hétfő
Sziasztok!
Újra egy olyan részhez értem, amihez több tervem is lenne, és megint nem tudom, hogy melyik lenne a legjobb folytatásként. A rész fele már készen van, így majdnem biztosan csütörtök este kerül publikálásra.
Elég sok dolgom lesz a hét folyamán, most is egy gyönyörű kisfiúra vigyáznék, ha nem éppen a gép előtt görnyednék, de ilyen feltételek mellett képtelen vagyok írni. A lényeg az, hogy csütörtökig ha megszakadok, akkor is kész lesz a rész, és remélem elnyeri majd mindenki tetszését. Addig is unaloműzésként hoztam nektek egy-két mondatot, amolyan előzetesként az új fejezetből. Remélem kellőképpen felkelti az érdeklődéseteket!
- Hagyj békén! – mondtam, és feltápászkodtam a földről, majd újra hátrálni kezdtem, és lopva végigmértem magam, hogy hány helyen lettem mocskos az újabb erdőben fetrengéstől.
- Ne erőlködj már, ez nekem kínos – mondta, enyhe kérlelő hangnemet imitálva. – Lehetetlen elfutni előlem, vagy ártani nekem. Ahhoz te túl kevés vagy, és a hozzád hasonló többi halandó is ugyanígy van vele. Nem tudsz megsebezni, de én téged annál inkább.
Ennyi lett volna... köszönöm a figyelmet. *meghajol*
See you on thursday!
vic
Címkék: előzetes
1 comments