Sziasztok! Hát ez borzasztóan rövid lett, de úgy érzem, itt be kellett fejezzem. Lehet nem lett olyan, mint az előzők, a hibákért előre elnézéseteket kérem. Kicsit összecsapott lett.. Mindenesetre jó olvasást kívánok mindenkinek, és kommenteket/véleményeket várok!



Mikor felébredtem, Bonnie az ágyam szélén ült. Kikerekedett szemekkel néztem rá, és tudtam, hogy ő immáron Katherine oldalán áll. Már csak az a kérdés, hogy önszántából, vagy kényszer vitte rá erre.
- Mit akarsz? – kérdeztem, nem éppen a legkedvesebb hangnemben, mire elmosolyodott.
- Te is tudod, hogy mit akarok – suttogott. – Csak és kizárólag a te érdekedben mondom. Keresd fel Katherine-t! A Salvatore testvérek mellett nem maradhatsz életben!
- Köszönöm a tanácsokat, de azt hiszem, én döntök arról, hogy hol, mikor és miért vagyok, szóval vegyük ezt a társalgást meg nem történtnek – sziszegtem, de magamban igen erős kétségeim támadtak. Ha Bonnie is azt mondja, hogy veszett ügy, akkor az valóban úgy lehet.

Egy pillanat múlva a boszorkány hűlt helyét találtam. Lerohantam a nappaliba, miután magamra kaptam a farmerom, és Stefanék után kezdtem kutakodni.
- Hahó! – kiabáltam – Van itthon valaki?
- Hát persze –hallottam meg Damon gúnyos hangját. – Elena és Stefan eltűntek valami iskolai programra, addig én vagyok a babysitter.
- Rám vigyázol? – ráncoltam a homlokom.
- Miért? Látsz itt rajtad kívül bárki mást is? – emelte fel a hangját, de csak egy kicsit.
- Igen, például Bonnie fél perccel ezelőtt ébresztett fel – sóhajtottam. Hát, nem volt a legkellemesebb.
- Bonnie? – kerekedtek ki a szemei. – Mit mondott?

Ezek után sikeresen leültünk, és mesedélutánt tartottunk. Én elmondtam, hogy mi történt, ő pedig megosztotta velem azokat a dolgokat, amikről eddig nem beszéltek nekem, kezdve a halott Vicki Donovannel és Jeremy kitörölt emlékeivel. Eléggé megdöbbent, mikor elmeséltem neki, hogy tegnap a Grillben volt, és Jer után érdeklődött. Együtt vontuk le azokat a következtetéseket, hogy nagy valószínűséggel Katherine állhat a dolgok mögött, magamban pedig egy igen fontos döntést kezdtem el latolgatni.

....

(24 óra múlva)

- Biztos, hogy nem gond, ha elrabolom kicsit Stefant? Nincs messze a cím – kérdeztem Elenát, de tudtam, hogy nem fog neki gondot okozni, ha egy pár órára el kell szakadjon a barátjától.
- Vidd, csak aztán ugyanígy is hozd vissza – nevetett, majd adott egy búcsúcsókot Stefannak. – Sok sikert!
- Ránk fér – mondtam, és kisiettem az ajtón.

Eldöntöttem, hogy minden félelmem ellenére felkeresem azt a címet, amit nagyanyám levelében találtam, hátha segítségemre lehet valamiben. Megkértem Stefant, hogy kísérjen el, és ő habozás nélkül igent mondott. Úgy döntöttünk, hogy nincs értelme tovább várni, így rögtön, másnapra terveztük a kiruccanást. Stefan először hazaszállított, hogy összeszedjek pár létfontosságú holmit, és szóljak Liznek, hogy egy jó pár napig nem fog látni. Azt mondta, hogy nem baj, ha egy kicsit elmegyek tőlük, ugyanis neki el kell mennie erősítést kérni a főkapitányságra.

Miután ezekkel megvoltunk, kezdődhetett is az akció. Elhagytuk Mystic Fallst, de a másik városig nem kellett elmennünk. A semmi közepén elszórva volt pár ház, azok közül az egyik volt, amit kerestünk. Remegő kézzel nyitottam ki a kocsiajtót, hogy kiszabaduljak, majd a csengő felé kezdtem el araszolni. Hirtelen minden fajta önbizalom kiúszott belőlem, és eltűnt a szürkeségben, amit az égbolt eresztett magából.
Nem akartam órákat álldogálni az esőben, így amint Stefan mellém ért, rögtön rányomtam az apró gombra. Egy kis idő telt el, mire hallottam, hogy a zár kattan, és lassan kinyílik a bejártati ajtó.
Egy harminc körüli, talán annál pár évvel idősebb nő nyitott ajtót. Amint meglátott, egy kicsit elmosolyodott, de ahogy Stefanra emelte a tekintetét, el is tűnt a jókedve.

- Örülök, hogy újra látlak, Rosabelle – biccentett Stefan, és látszólag élvezte a nő bosszússágát.
- Hát még én, kedves Stefan – fintorodott el a Rosabelle-nek hívott nő. Ez a kis mimika annyira hasonlított az enyémre, hogy majdnem meg is mosolyogtam. Várjunk csak, Rosabelle-nek hívják? – Isten hozott, Megan! Gyere be!

Úgy tettem, ahogy mondta, és beléptem a házba. Gyönyörű volt, hasonlított a Salvatore házra, de egy kicsit modernebb volt. Tetszett, otthonosan volt megcsinálva. Furcsa, fűszeres illat nehezítette a levegőt, de igazán kedvemre való volt. A kanapén helyet foglaltunk, Stefan pedig egy fotelt szemelt ki magának.
- Kértek teát, kávét, vagy enni valamit? – kérdezte a nő kedvesen, de mindketten csak megráztuk a fejünket. – Oké, akkor kezdjünk is bele a dolgokba – sóhajtott.
- Milyen dolgokba? – kérdezte Stefan.
- Megan – szólított meg. – Én Rosabelle Fell vagyok, Rose anyja.
- Tehát a nagyanyám – néztem rá összeszűkített szemekkel.
- Igen, mondhatjuk úgy is – bólintott.
- Hát, a nagyikat mindig úgy képzeltem el, hogy vagy hetven évesek, kicsit túlsúlyosak, otthonkában vannak a hintaszékben és az ablak előtt kötnek – foglaltam szavakba egy képet arról, amit gondoltam.
- Hát igen, ilyen az elfogadott kép rólunk – mosolygott. – Csak hogy nem igazán mondhatom magam egy átlagos nagymamának.
- Igen, tudom – hajtottam le a fejem. – Azt írtad, hogy boszorkány vagy.
- Ez így van – bólintott. – Egy átlagos boszorkány voltam, amíg meg nem szültem Liz nénikédet, de aztán minden megváltozott. Vámpír lettem, és tudtam, hogy így nem élhetnének a gyerekeim teljes életet, így a férjemmel hagytam őket, én pedig Chicagoba költöztem.

A mese itt nem ért véget. Elmesélte az egész életét, ahogy fejlesztette magát, és egészséges önbizalommal közölte, hogy számára nem létezik lehetetlen.

- Ha ez valóban így van, akkor meg tudod nekem mondani, hogy miként védhetnék úgy le egy házat, hogy azok a vámpírok, akik azelőtt szabadon bejárkálhattak, most ne tudjanak – kérdeztem, mire bólintott.
- Nagyon nehéz lesz, de meg tudod csinálni, csak előtte aludj egy nagyot – mosolygott. – Annyi minden bepótolnivalónk van.
- Sok mindent már nem lehet utólag pótolni – sóhajtottam. Ezzel el is rontottam a hangulatot.

Még vagy két órán keresztül ültünk ott és beszélgettünk, de egyszer eljött a búcsúzás ideje is. Újra okosabb lettem, és tudtam, miként védhetem meg azt, ahol élek, így, mikor hazaértünk, nem aludni mentem, hanem kizavartam mindenkit a házból, és belekezdtem az eddigi legnagyobb küldetésembe. A küszöbre vasfüvet tettem, és minden ablak elé is, majd elmondtam az igét.

- Lépjetek be – kiabáltam, mire Stefan elindult, de megtorpant. – Nem tudok bejönni!
- Akkor sikerült – fújtam ki a benntartott levegőt.

Egyenként hívtam be őket az immáron száz százalékig védett Salvatore házba. Mindenki visszatért a rendes világba, és tette a dolgát, csak körülöttem lassult le az idő. A nappali közepén álltam mosolyogva, és a plafont néztem. Nem tudom, hogy milyen késztetésből, de pörögni kezdtem, amíg el nem szédültem.

- Te mit csinálsz – nézett rám felhúzott szemöldökkel Damon.
- Életemben először végre biztonságban érzem magam – sóhajtottam és még mindig mosolyogtam. Kezdtem azt érezni, hogy épp leszakadt egy padlóm és az idegosztályon fogok kikötni.
- Oké, vedd úgy, hogy nem zavartalak meg – sóhajtott, majd emberi tempóban felballagott a lépcsőn.

Rajtam is eluralkodott a kimerültség, nem hiába mondta a nagyi azt, hogy nem fogom bírni, és aludjak előtte egyet. A nap már így is leáldozóban volt, így bűntudat nélkül cipeltem fel minden cuccom az emeletre, és az alvás esélyét latolgattam magamban.
Leraktam a bőröndöt, meg a válltáskám és pizama után kezdtem el kutatni. Mikor megtaláltam, birtokba vettem a fürdőszobát, ahonnan negyed óra múlva tisztán és illatosan léptem ki. Sikerült minden csalódásomat elfelejtenem ezen a napon, így mosolyogva huppantam le az ágyamra. Ott viszont egy furcsa dolgot találtam.

Egy fekete rózsa feküdt ott árván, a fehér, szatén ágyneműn. Annyira gyönyörűnek tűnt az összhatás, hogy nem volt szívem a kezembe venni, de végül az ő érdekében megtettem.
Felkaptam, hogy vízbe tegyem, és mikor ez megtörtént, bebújtam a takaró alá. Akkor vettem észre, hogy egy alak, nekem háttal álldogál az ablak előtt.
- Tetszik? – kérdezte, és a hangján hallható volt, hogy mosolyog.

Címkék: Damon Salvatore, fanfiction, frissítés, The vampire diaries

4 comments