
2010. október 3., vasárnap
Szép estét (hajnal negyed háromkor)!
Igen, én még mindig itt lógok a neten, mikor a normál emberek betegen már rég az ágyat nyomnák. Nos, megszületett a következő fejezet is, és természetesen azért jelentkezem, hogy megosszak veletek belőle egy szösszenetet. Előzetesként annyit mondanék, hogy szerintem ezzel a húzásommal sokakat meg fogok lepni, legalábbis remélem, ugyanis nem volt benne az eredeti "forgatókönyvben". A fejezetet még holnap estig nélkülöznötök kell, de addig is várom a véleményeket az előzetesről. Ezúttal nem olyan hosszú, ám annál beszédesebb!
Damon egy erőltetett mosoly kíséretében felkelt az asztaltól, és a pult felé indult. A legjobbnak láttam, ha felé sem nézek, így próbáltam Elenáékra fokuszálni. Egy perc sem telhetett el, mikor a telefonomon az SMS-t jelző hang megszólalt, én pedig naivan rányomtam az ismeretlen számról jött üzenet megtekintésére. Egy képet tartalmazott alatta ezzel a mondattal:
”Viselkedj rendesen, különben küldöm is tovább Lockwoodnak.”
Nos, ennyi lett volna a szösszenet. Hogy milyen képről van szó, és ki, de legfőképpen miért akarja továbbküldeni, az egyelőre az én titkom marad. Persze, ha van tippetek, akkor nyugodtan írjátok meg akárhova az oldalon belül, szívesen fogadom őket. Az is lehet, hogy eltaláljátok, és akkor lőttek a meglepetésemnek, de nem is bánnám annyira! Most pedig szerintem én is az alvás mezejére lépek.
Jók legyetek! Puszi :)
Vic
Címkék: előzetes
1 comments